Interjú: introvertáltként is megvalósíthatjuk önmagunkat

2016. október 01. 15:46 - introvertaltak

Milyen is lehet az álommunkahely?

A következőkben Strifler Anita, DXN üzletépítő, kávé és MLM blogger mesél magáról, aki elmondása szerint megtalálta az introvertáltaknak való tökéletes munkát. Mivel én is hasonló online munkakörben tevékenykedem, ezért egyet is értek vele. Az ilyen közegekben nagyon otthon érezzük magunkat.

 

1. Szia! Te introvertáltnak vallod magad? Miben nyilvánul ez meg nálad?

Szia! Örülök az interjúnak és még inkább annak, hogy mindez írásos formában ölt testet. Egyértelműen introvertált vagyok, ez már biztosan kiderült a legelső mondatomnál. :)

Leginkább abban nyilvánul ez meg nálam, hogy rendkívül nehezen veszem fel a fonalat egy ismeretlen, de legalábbis nem mindennapi szituációban. A legapróbb dolgokat is képes vagyok túltervezni, hogy biztosan mindenre felkészülhessek és ne érjen semmi sem váratlanul. Persze még így is előfordul, hogy rögtönöznöm kell.

 2. Mikor tudatosult ez benned? Úgy érzed mindig ilyen voltál?

Húúú, hát már egészen kicsi gyerekkorom óta tudom, hogy én amolyan magamnak való féle vagyok. Nyilván akkor még (3-4 évesen) nem tudtam bekategorizálni magam, de elmesélek egy sztorit, amiből már akkor is egyértelműen látszott, hogy az introvertáltak családját képviselem.

Emlékszem konkrétan egy olyan esetre, mikor unokatesóimmal játszottunk és megszólalt a vezetékes telefon. Akkor még a mobilt hírből sem ismerték. Négyen játszottunk, és amikor csörgött a telefon, a gyereksereg azon versenyzett, hogy ki fogja először felvenni a kagylót, hogy beleszólhasson. Mindenki, kivéve én. A telefonnal azóta sem kerültem nagy barátságba, egyelőre előfizetésből is a létező legkisebb csomagom van, olyan keveset beszélek.

3. Milyen előnyöket látsz te ebben? Miben vagy jobb másoknál?

Fiatalabb koromban (azért most sem vagyok öreg :) ) sokkal nehezebben viseltem, hogy kevésbé tudok beilleszkedni és „normális” lenni. Most már, idén betöltve a harmadik x-et azt mondom, hogy minél idősebb vagyok, annál jobban élvezem és felvállalom, hogy más vagyok. Ez például szerintem nagy előny. A legtöbb ember, ahogy idősödik, úgy fásul be. Én ezzel szemben kinyílok. De ehhez az internetes blogolás is rengeteg erőt és energiát ad.

4. Melyek a rossz tulajdonságaid? Van-e olyan hely, ahol hátránynak éled meg a zárkózottságod?

Rossz tulajdonságiam? Talán kicsit végletes vagyok. Ez persze nem biztos, hogy az introvertáltságból fakad, de kitudja. Például családi közegben egészen „normális”, azaz nyitott tudok lenni. Egy kevésbé ismerős társaságban viszont annyira zárkózottá válok, hogy mások azt hihetik rólam, hogy nem csípem őket. Pedig ez nem igaz, csak egyszerűen nem mindig találom az ajtókilincset a nyitáshoz.

Ha valaki egy ilyen társaságban épp elkap egy csevejre és rákérdez, hogy mi bánt, általában meg szoktam mondani, hogy nincsen semmi gond, csak nehezen kezelem a társasági szituációkat, de senkivel semmi problémám. Ez többnyire bennem is oldja egy kicsit a feszültséget. Viszont, ha valakivel valami bajom van, arról az illető nagyon határozottan szokott tudni. Ebben nem kertelek. :)

5. Milyen munkát végzel/fogsz végezni? Mi az álmod pénzkereset tekintetében?

Jelenleg az introvertáltak álommunkahelyén dolgozom. :) Főállásban és a mellékállásomban is itthonról tevékenykedem. Mindkettőnél természetesen online marketinggel foglalkozom, de annak más-más területeivel.

Másodállásban a DXN-ben vagyok hálózatépítő, kávé és MLM blogger. Hihetetlenül szeretek benne dolgozni, mert ebben az MLM-ben megtaláltam azokat a számításaimat, azt a hátteret, mellyel az introvertáltak is (mint én) tudnak sikeresek lenni. És a siker alatt nem csak az anyagi részét értem, hanem az önmegvalósítási részét is.

Ha valaki szembetalálkozik az MLM-mel szinte majdnem mindig az a reakció, hogy ő bizony nem akarja zaklatni az ismerőseit. Nagyon örülök annak, hogy a DXN-ben nem is kell ilyet csinálni. Sokféle üzletépítési módszerünk van, és mindenki azt alkalmazza, amelyik számára komfortos. Én például a blogolást választottam.

Már 4 éve van jelen az életemben a DXN, annak minden pozitívumaival együtt. Terveim között szerepel, hogy a másodállásom idővel a főállásom legyen. Nem megy egyik napról a másikra, de már látom a fényt az alagút végén és egyre jobb eredményeket érek el. Mint minden vállalkozáshoz, ehhez is idő és kitartás kell.  

6. Mik a tapasztalataid ismerkedés téren?

Sosem voltam nagy ismerkedős ember. Többnyire bele kellett kényszerülnöm egy helyzetbe ahhoz, hogy ismerkedjek. Például suli, munka, ilyesmi, ami nyilvánvalóan kötelező tevékenység.

Ha olyan jött oda hozzám, aki nagyon extrovertált volt, attól még jobban „elmenekültem”. Pasik terén meg pláne igaz ez. Ha valaki nagyon lökni akarta nekem az ismerkedős dumát, annál hamarabb leírta magát nálam. De azért ez nagyon ritka volt. Alapvetően amúgy szeretem a nagydumás embereket, de nem az ismerkedési fázisban.

7. Párkapcsolatjaid hogy alakultak? Jelenleg abban vagy?

Nem sok pasim volt. A jelenlegi párkapcsolatomban több, mint 10 éve vagyok benne. Sok mindenben szeretem a változatosságot, de párkapcsolat terén az érzelmi biztonság számomra az egyik legfontosabb tényező.

8. Milyenek a barátaid?

A barát témával kapcsolatban sosem tudom, mi a jó válasz. Nem tudom, hogy a családomon kívül vannak-e olyan személyek, akikről azt mondhatom, hogy olyan szoros kapcsolatban és annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy az már barátságnak nevezhető.

Sok emberrel jóban vagyok, de ez inkább haveri/ismerősi viszony. Szerintem kicsit túlmisztifikálom a barátság fogalmát, talán ezért nincsenek igazán mély baráti kapcsolataim. Itt a rés a pajzson, ezen kell változtatnom a jövőben.

 9. Van e valamilyen problémád amire régóta keresed a megoldást?

Szerintem ezt az előző kérdésben megfogalmaztam. :) De valóban a társasági kapcsolatok azok, melyeken még sokat kell dolgoznom. Úgy érzem, hogy már elindultam a jó úton, de azért ez egy introvertáltnak nem azonnali változás lesz. Sőt, lehet, hogy nem is hónapokban, hanem inkább években mérhető. De azért igyekszem.

10. Milyen irányba akarsz fejlődni? Mi a jelenlegi legfőbb célod?

Annyira sok minden érdekel a világban, hogy szinte nem tudok lépést tartani saját magammal. Időnként mérhetetlen tudásszomj tör rám. Még nagyon sok jó dolgot szeretnék megtapasztalni az életben, a legkülönfélébb területeken.

Például hangszeren sosem játszottam, de a terveim között szerepel, hogy megtanulok zongorázni. De nagyon szeretnék visszatérni a csillagászathoz is. Földtudományi kutatóként végeztem, csillagász szakirányon az ELTÉ-n, viszont az utóbbi években nagyon eltávolodtam tőle. Mindazok ellenére, hogy próbáltak megtanítani a tudományos gondolkodás elsajátítására, a spirituális világ legalább ennyire érdekel és szeretnék ezen a téren is továbbfejlődni.

Alkalmazotti fizetés mellett, napi 8-10 órás munkával ezt egészen biztosan nem fogom tudni megvalósítani. Ezért kezdtem a DXN-ben hálózatot építeni. Mindenkit bátorítani tudok arra, hogy merjen belevágni MLM-be (megbízható, tisztességes MLM-be). Ha megtalálod azt az MLM céget, amelynek az üzletpolitikájával azonosulni tudsz, hidd el, az nem csak a pénztárcádnak, de a jellemednek is hihetetlenül jót tesz.

11. Mi tetszett ebben a blogban? Miért akartál interjút adni?

Először, mikor rátaláltam a blogodra, rögtön tudtam, hogy ez a téma nekem szól. Annyira jó olvasni és fellélegezni közben, hogy nem csak egyedül vagyok a problémáimmal. Jó az a tudat is, hogy többen vagyunk introvertáltak, mint gondoltam.

Nyilván mi, introvertáltak is igyekszünk változni, kicsit extrovertáltabbá válni, hogy könnyebb legyen az életünk. De alapvetően valószínűleg mindig kicsit visszahúzódóbbak leszünk, mindig kicsit nehezebben fogunk megnyílni. De fontos, hogy merjünk változtatni és kezünkbe venni a sorsunkat.

Örülök annak, hogy a blogod foglalkozik ezzel a témával és a cikkeken, hozzászólásokon keresztül mindannyian kicsit hozzátehetünk egymás fejlődéséhez. Bízom abban, hogy az interjúm által kicsit hozzásegíthettem ahhoz, hogy az introvertáltak is merjenek belevágni olyan dolgokba, amik látszólag nagyon kívül esnek a komfortzónájukon.

Köszönöm szépen a válaszaid! Sok sikert a céljaid elérésében!

Én is köszönöm az interjút. :) Kívánok sok-sok látogatót a blogodra. Biztos vagyok benne, hogy még számos hasznos cikket fogunk olvasni tőled. Sok sikert kívánok, csak így tovább!

 

Én is csak arra bíztathatok mindenkit, aki teheti kezdjen bele hasonló dolgokba, akár mellékesen is. Veszíteni nincs mit, a legrosszabb ami történhet, hogy tapasztalatokkal gazdagodunk.

 

Ismerkedési Kalauz Introvertált Férfiaknak

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://introvertaltak.blog.hu/api/trackback/id/tr4011758045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

nézek 2016.10.01. 18:05:49

introvertáltnak lenni nem tragédia...sőt...

egy apróság..én is kutatom a múltamat, de 3-4 éves koromból még foszlány sincs...na jó, telefonunk sem volt...megasztán én már akor is introvertált lehettem egykeként..ez máig tart...és pont így jó.

firg_firg 2016.10.03. 15:02:22

Strifler mamája?

Boccs...

Komolyra forditva
"abban nyilvánul ez meg nálam, hogy rendkívül nehezen veszem fel a fonalat egy ismeretlen, de legalábbis nem mindennapi szituációban. A legapróbb dolgokat is képes vagyok túltervezni, hogy biztosan mindenre felkészülhessek és ne érjen semmi sem váratlanul. "

Ezen leiras alapjan nem feltetlenul introvertalt.

Advanced Flight 2016.10.03. 15:02:24

8. pont nagyon igaz, nálam is így van. Az a vicc, hogy én tök jól elvagyok egyedül, nem vágyom társaságra (épp elég hajsza a férj, gyerekek, szülők tesók), de mégis, a társadalmi nyomás miatt úgy érzem, gáz, hogy kimaradok az ilyen csajos bandázásból, miközben nincs rá igényem, ha őszinte akarok lenni.

csakférfi 2016.10.03. 15:02:39

A "rést a pajzson"akkor ütöd ha extrovertàltnak akarsz mutatkozni. A baràtaid számát nem kell növelned. A mélységes baràtnak ott van párod. A"pajzs " egyébként pont a kinem tárulkpzàs . Tehát ne kínozd magad ezzel a "jellemfejlesztéssel". Semmilyen jellembéli hiànyossàgod nincs. Az extrovertàltak sokszor szenvednek a sok baráttól akiknek eltérő véleménye csak összezavarja addig is csapongó utatkereső életét.
:) :)

Strifler Anita · http://strifleranita.hu/ 2016.10.03. 15:35:04

@firg_firg: Vettem a célzást. :) De Stifler mamájának a nevében nincsen "r". Az enyémben van. :)
Ebben a formában igaz, amit írsz, hogy az nem feltétlenül introvertált tulajdonság, ha nehezen veszem fel a fonalat és túltervezek. De, ha a tervbe valami becsúszik, akkor képes vagyok olykor meghátrálni és visszahúzódni a "vackomba". Ez viszont már introvertált tulajdonság.

firg_firg 2016.10.03. 16:27:33

@Strifler Anita: igazad van, nincs benne r

Augy en arra gondolok hogy ha szivesen vagy egyedul es nem igenyled a tarsasagot akkor introvertalt vagy. Ha valami felelm miatt kerulod az embereket pl visszautasitastol, attol hogy mit gondolnak rolad akkor annak mas az oka. A kulvilag szempontjabol mindketto emberkerulo de megse ugyanaz a ketto.

"Mistaking introversion for shyness is a common error. Introverts prefer solitary to social activities, but do not necessarily fear social encounters like shy people do"

en.m.wikipedia.org/wiki/Extraversion_and_introversion

Hujber Tünde · http://7veszteseg.blog.hu 2016.10.03. 16:29:05

Szerintem, aki valóban introvertált, az nem épít MLM-hálózatot.

introvertaltak · http://introvertaltak.blog.hu/ 2016.10.03. 16:48:26

@Hujber Tünde: Az interjúnak a pont ez a lényege, nem kell megijedni az ilyesmitől. Régen csak a házalással vagy telefonálgatással lehetett embereket toborozni, de ma már írással is! Abszolút reális lehetőség az, hogy valaki kinéz egy külföldi MLM hálózatot, ami simán lehet, hogy nincs is még az országban, és csak blogolással, meg némi tárgyalással egy webshop logisztika céggel, szép nyereséget érhet el.

Az MLM hálózat az csak egy szó, a tevékenységek sora a lényeg amiket takar.

Strifler Anita · http://strifleranita.hu/ 2016.10.03. 19:36:34

@Advanced Flight: Annyit járj társaságba, amennyit kedved van. Túl rövid az élet ahhoz, hogy folyton másoknak feleljünk meg. Ha megvan a belső béke, meglesz a külső is. Én is most kezdek csak rájönni erre. És sokkal jobb így. :)

Strifler Anita · http://strifleranita.hu/ 2016.10.03. 19:36:46

@firg_firg: Abszolút szívesen vagyok egyedül, hiszen ekkor tudok a leginkább feltöltődni. De azért egy lakatlan szigeten nem szívesen időznék sokáig. :)

csakférfi 2016.10.03. 22:50:36

@Strifler Anita:
Az élet nagyon hosszú és a világ igen kicsi.
:)