Sziasztok.
Betti vagyok, 21 éves. Jelenleg egy szociális képzésben veszek részt. Ugyan még nem tudom pontosan, hogy mi szeretnék lenni, de abban biztos vagyok, hogy másokon szeretnék segíteni.
A mindennapjaimat visszahúzódottan, csendesen élem. Vágyom a társaságra, de az sem baj, ha nincs senki körülöttem, szépen el vagyok a magam kis világomban, amit magam köré építettem. Már bölcsödében sem éltem társasági életet, mindig is el voltam egyedül. A folyamatos egyedüllét következtében ebből már bölcsődében is probléma adódott, amikor egy gyerek a csoportból kinézett magának és minden ok nélkül akkorát harapott az arcomba, hogy az orvos nem akarta elhinni, hogy ez gyermekharapás.
Ettől kezdve megpecsételődött a sorsom, nagyon féltem tőle. Amíg a többiek kint játszottak az udvaron, addig én bent az asztal alatt bújtam el. Elég rossz tapasztalatokkal kellett kezdenem, óvodában sem javult a helyzetem. Ott sem nyitottam a többi gyerek felé, jobban szerettem inkább egyedül játszani. A gyerekek ahol tudtak belém rúgtak, de arra is volt példa, hogy a homokozóban landoltam fejjel lefelé. Úgy gondolom, ezek a tapasztalatok juttattak oda, ahol most tartok.
Az iskola is csak kín volt számomra, nem tudtam mások felé nyitni, bár volt, akihez nem is akartam. Inkább szorgalmasan tanultam, próbáltam magamból a legjobbat kihozni. Persze ez is hátrányokat szült, hiszen a mai világban tanulni „ciki és nevetséges.” Elviseltem a beszólásokat, a megjegyzéseket, a gúnyolódást. Igaz, nehéz volt. De mindig is azért tanultam, hogy legyen belőlem valami, mehessek egyetemre. Ezt a többiek nem értették. Nekik maradt a cigi, az alkohol vagy a drog. Ezek a szerek nem visznek előrébb az életben.
Én mindenkit csak arra biztatnék, hogy tanuljatok, ebben az elsötétült világban nem könnyű helytállni a gúnyolódásnak, viszont ha tanulsz, többet tudsz, tovább tudsz tanulni, ki tudsz alakítani egy sikeres karriert. Sok minden közrejátszott abban, amilyenné most váltam. A negatív tapasztalatok, a csalódás, a szorongás. Lehet, hogy visszahúzódó vagyok, viszont azt gondolom, hogy attól, mert valaki nem cigizik, nem megy rossz társaságba, attól még jó és értékes ember.
Ne féljetek attól, hogy nem tudtok nyitni mások felé. Inkább legyen 1-2 igaz barátotok, mint 20-25, aki kibeszél a hátatok mögött. Vannak olyan emberek, akik inkább itthon maradnak és zenét hallgatnak, mint hogy elmenjenek egy buliba. Én is ez a típus vagyok, de ebben semmi visszataszító dolog nincs. Az a visszataszító, amikor a sárgaföldig leisszák magukat az emberek. Az introvertált személyiség kialakulásának több tényezői is lehetnek, valakinek csupán ilyen a természete, van, akinek negatív élményhez kapcsolódik. Én mind a kettőbe beletartozom. De tudjátok mit? Nem bánom. Büszke vagyok arra, aki vagyok. Büszke vagyok, hogy eltűrtem a sok rosszindulatú megjegyzést.
Jelenleg is van egy két problémám amin dolgozok, ebben ez a blog és más hasonló oldalak nagyon sokat segítettek. Ajánlom mindenkinek, hogy keressétek a megoldást, mert létezik! INTROVERTÁLTAK: SOHA NE SZÉGYELJÉTEK MAGATOKAT, AZÉRT, AMILYENEK VAGYTOK! Remélem ezzel a kis sztorival tudtam segíteni Nektek, ha bármi problémátok adódna, rám is írhattok vagy a blog szerzőjére Andrisra!
